Hogyan készítsünk prezentációt?

A prezentáció értékelése az ebben a táblázatban megadott szempontok alapján történik. Érdemes előzetesen letölteni s kitölteni az önértékelési rubrikát, ezzel elkerülhetőek a legsúlyosabb hibák.

Dolgozat

Irodalom

Nyelvtan

Informatikus

Tóth Gábor élete

Tóth Gábornak hívnak. 26 éves vagyok, és jelenleg informatikai területen dolgozom egy multinacionális cégnél.

1993-ban születtem Pécsen. Ott egy panelházban laktunk, a testvéremmel és a szüleimmel. Apám szakmája informatikus volt, anyám pedig könyvelőként dolgozott. Nagyon szerettem Pécsen lakni, mert sok barátom volt és a város is nagyon hangulatos volt. Volt egy macskánk is – Mázli-, akit nagyon szerettünk. Egy menhelyről hoztuk haza kiskorában. 5 éves volt, amikor sajnos elveszett. 

Amikor tíz éves voltam, egyik nap apukám hazajött a munkából, és egy nagyon jó hírt közölt velünk. Budapesten kapott egy jobb állást, és úgy döntött, hogy oda költözünk egy kertes házba. Minden családtag nagyon örült a hírnek. Hamarosan fel is költöztünk Budapestre, és egy olyan iskolába kezdtem járni, ahol az informatikával jobban megismerkedtem. Ekkor kezdett el jobban érdekelni a programozás, és mivel apám is informatikus volt, tőle is nagyon sok érdekes dolgot megtanultam. 

Amikor gimnáziumba mentem, akkor már sok mindent tudtam a számítógépekről és a programozásról, így én a többiek között ebben nagyon jónak számítottam. De még így is az első pár hónapban nagyon sokat tanultam a tanáromtól, aki látta, hogy tehetséges vagyok ebben, így sok figyelmet fordított rám. Programozási versenyeken is indultam, ahol nagyon jónak bizonyultam, kijutottam az országos versenyre is, ahol 5. lettem. 

A gimnázium után felvételiztem informatika szakra, ahol ötösre diplomáztam. Ezután önálló életet kezdtem, lett saját lakásom, kocsim és egy jó állásom, ahol az informatikával foglalkozhattam. 

Most, 26 évesen sikeresnek érzem magam, sok barátom van, azt csinálhatom, amit szeretek és a családommal is nagyon jó a kapcsolatom, gyakran találkozunk.

idős politikus

Én vissza éltem a hatalmammal mert bepereltek és én hamisan tanuskodtam hogy ne csukjanak le. Én megúsztam de aki beperelt őt lecsukták.

Színész

Az én nevem Mirrmurr Kerubin, igen ez egy név. 1984 július 9-én láttam meg a világot Budapesten.

Egy nagyon jó egzisztenciával rendelkező családba születtem, apámnak saját cége van és anyám ügyvédként dolgozik. Amikor kicsi voltam imádtam játszani a nálam 2 évvel fiatalabb kishúgommal, nagyon erős volt a kötődésünk. Az iskolában folyton kihasználtak az akkori barátaim a szüleim sok pénze miatt de ezt nem vettem észre egészen 8. osztályig. Szerencsére nem kellett sokáig bírnom velük mert már közeledett a suli vége. A 9. osztályt egy színésziskolában folytattam mert kíváncsi voltam hogy vajon milyen lehet. Kiderült, hogy egész jól színészkedtem és a barátaim sem használtak ki, végül a 12. osztályt kitűnően végeztem el. Először egy gyorsétteremben dolgoztam de meghallottam hogy egy színdarabra keresnek színészt, szóval jelentkeztem. Később felvettek és fel is mondtam a régi munkahelyemről. Az első előadás nagyon jól ment és aztán folyamatosan szerepeltem színdarabokban amíg 22 évesen castingoltam az első filmemben. Onnantól kezdeve megállíthatatlan volt a fejlődésem, egyre több mellékszerepet kaptam, majd jöttek a főszerepek. Egy forgatáson ismerkedtem meg a jelenlegi feleségemmel, Gagyi Giszmundával akivel 3 éve házasodtunk össze. Született egy lányunk, Mirrmurr Vrindávani. Az a véleményem hogy 35 évesen elég sikeres vagyok a feleségemmel együtt és remélem hogy talán a lányom is színész lesz.

Amikor azt mondtam, hogy 8. osztályban nem kellett már tovább bírnom a régi barátaimat, hazudtam. Igazából megöltem őket. Úgy történt, hogy aznap meghívtam őket egy buliba, és utána azt mondtam nekik, hogy mutatnom kell nekik valamit egy sikátorban. Egyesével lekéseltem őket és a testüket elástam.

Nagy Norena

   A nevem Nagy Norena és 17 éves vagyok. Budapesten születtem, átlagos családban. A

gyerekkorom nem volt túl felhőtlen, az iskolával voltak gondjaim.

  A tanulás nem ment a legjobban, és az osztálytársaim se voltak a legmegértőbbek. Rendszeres előfordult, hogy lelkileg és fizikálisan is

bántalmaztak. Ennek eredményeképp szörnyen utáltam magamat, azt ahogy kinéztem, ahogy beszéltem a személyiségemet, konkrétan az egész lényemet gyűlöltem.

Az egyetlen dolog ami ebben az időszakban boldoggá tudott tenni az a zene volt, amikor

hallgattam azt éreztem , hogy szabad vagyok és lehetek bárki aki csak lenni akarok. Egy nap úgy éreztem,hogy nem bírom azt a nagy terhet amit a vállamon cipelek már egy jó ideje. A sok bántás, a sok undorító szó amit az osztálytársaim aggattak rám, sok sírás, elfojtott düh. Ezért megtettem azt amit nagyon bánok. A kábítószerhez fordultam menedék gyanánt. Iskola után elmentem az általános iskolámtól nem messze lévő Duna-partra ahol olcsón, pár száz forintért árultak tabletta és por formájában kábszert. Amikor először kipróbáltam 12 éves voltam és nagyon ostoba. Eleinte jól éreztem magam tőle, de ahogy múltak a hetek, hónapok egyre rosszabbul esett, de valahogy mégis folytattam a használatát. A szüleim nagyon aggódtak értem mert nem tudták, hogy miért festek szörnyen. Végül megtudták, és iszonyú dühösek voltak rám. Elvittek elvonó kúrára de, az csak minimális javulást hozott az igen rossz helyzetemre.Végül amikor 15 éves lettem, úgy döntöttem, hogy ráncba szedem az életemet valahogy. Így jött a rappelés, és az éneklés. Talán a múltban történt rossz dolgoknak köszönhetem azt a sok jó dolgot ami,

most a jelenben történik velem. A rossz dolgok vezettek rá arra, hogy legyen egy célom az életben és

megvalósítsam azt.

  A függőségemet viszont mai napig próbálom kezeltetni. Remélem egyszer sikerül majd

kijelentenem, hogy teljesen tiszta vagyok , de ugyanúgy mint ahogy küzdöttem a jelenlegi karrieremért

ezért a célomért is küzdeni fogok, és nem fogom feladni.

Bűnöm: kábítószer hatása alatt egy party hevében véletlenül kilöktem a haveromat egy emeletről , maradandó testi károrodást szenvedett , lebénult 

Az én nevem Kovács Zsolt. 1983-ban születtem keletre a fővárostól, egy kedves kis városba,

 Szentendrén. Csodás gyermekorom volt, két nővérem van szóval mindig én voltam az édes kis öcsi. Nővéreim velünk éltek, míg fel nem nőttem. Édesapám rendőr főkapitány volt. Édesanyám varrónő. A tanulás könnyen ment és szeretem iskolába járni. Sok barátom volt, mindenkivel jóba voltam.

Továbbtanulásnál szüleim mindig mellettem álltak és segítek bármilyen akadály jött szembe. Kiskori álmom volt, hogy apám nyomdokaiba lépjek, és én is rendőr főkapitány lehessek. Egyetem egyik szemeszterét Berlinbe töltöttem, ahol rengeteg mindent átélhettem. Aztán tanulmányaimat kitűnőre zártam.

Sok széplánnyal találkoztam életem során, de meguntam a folytonos változást, amikor az én nagy szerelmem az én életembe lépet. Fenekestül felfordított mindent, és azóta is oda vagyok érte. egy kedves kis bálon találkoztunk. Aztán hamar elkezdtünk randevúzgatni. 2010-be kimondtuk a boldogító igent. Azóta életet adott két gyönyörű kis lánynak.

Életem első törése a munkahelyemen ért, amit nagyon nehezen tudtam feldolgozni. A beilleszkedés könnyen ment, de a főnök egyszerűen nem akarta elfogadni a jelenlétemet. Mindig megnehezítette a munkám és be akart mocskolni a kollégák előtt. Meglepetésként ért ez az egész hisz az életembe kevés probléma volt, amivel meg kellett volna küzdenem. Feleségem nagyon lelkiismeretesen próbált segíteni, átlendülni ezen az időszakomon, de egyszerűen nem ment nem tudtam aludni, enni. Teljesen berögződtem. Úgy éreztem egy megoldás van, ezért úgy cselekedtem, ahogy gondoltam, hogy a legjobb lesz. A sokszor átgondoltam mit tegyek de mindig ott lyukadtam ki ez a legjobb megoldás. Egyik bevetésünk elég veszélyessé vált. És a főnökömet lelőtték, láttam, de nem hívtam erősítést hagytam elvérezni.

Imádom a munkám és a kollégáim. Valóra váltottam az álmom ésédesapám újra büszke rám.

ကျွန်တော့်နာမည် Zsolt Kovács ကျွန်တော့်ကိုမြို့တော်ရဲ့အရှေ့ဘက်၊ ၁၉၈၃ မှာမွေးဖွားခဲ့တယ်။

 Szentendre ။ ကျွန်တော့်မှာအစ်မနှစ်ယောက်ရှိတယ်။ ဒါကြောင့်ကျွန်တော်ဟာချစ်စရာကောင်းတဲ့ညီလေးလေးပါ။ အစ်မတွေကကျွန်တော်ကြီးပြင်းလာတဲ့အထိကျွန်မတို့နဲ့အတူနေခဲ့တယ်။ ကျွန်တော့်အဖေကရဲအရာရှိတစ်ယောက်ပါ။ ငါ့အမိသည်ချုပ်ချုပ်ချုပ်ဖြစ်သည်။ သင်ယူရတာလွယ်ကူသွားတယ်၊ ငါကျောင်းတက်တာကိုနှစ်သက်တယ်။ ငါ၌များစွာသောသူငယ်ချင်းရှိ၏။

ကျွန်တော်ပညာရေးကိုဆက်လုပ်နေတုန်းမိဘတွေကအမြဲတမ်းကျွန်တော့်အနားမှာရှိနေပြီးအတားအဆီးတွေကိုကူညီပေးခဲ့တယ်။ ကျွန်တော့်အဖေခြေရာကိုနင်းပြီးရဲချုပ်ဖြစ်လာဖို့အိပ်မက်မက်ခဲ့တယ်။ ငါစာသင်ချိန်တစ်နှစ်လုံးဘာလင်တက္ကသိုလ်မှာနေပြီး၊ ငါအများကြီးတွေ့ကြုံခံစားခဲ့ရတယ်။ ထိုအခါငါအကောင်းဆုံးလေ့လာမှုပြီးဆုံး။

ကျွန်တော့်ဘဝတစ်လျှောက်လုံးဆပ်ပြာများစွာကိုတွေ့ကြုံခဲ့ဖူးသော်လည်း၊ ကျွန်ုပ်၏ကြီးမားသောချစ်ခြင်းမေတ္တာဘ ၀ သို့ရောက်သောအခါစဉ်ဆက်မပြတ်ပြောင်းလဲခြင်းကိုပင်ငြီးငွေ့ခဲ့သည်။ သူမသည်အရာအားလုံးကိုဇောက်ထိုးလှည့်လိုက်ပြီးအဲ့ဒီအချိန်ကတည်းကငါရောက်ခဲ့တယ်။ ကျွန်တော်ဘောလုံးနည်းနည်းလေးနဲ့ဆုံမိတယ် ပြီးတော့မကြာခင်မှာချိန်းတွေ့ခဲ့တယ်။ ၂၀၁၀ ခုနှစ်တွင်ကောင်းကျိုးကိုကျွန်ုပ်တို့ကြေငြာခဲ့သည်။ သူမသည် ထိုအချိန်မှစ၍ လှပသောကလေးငယ်နှစ်ယောက်မွေးဖွားခဲ့သည်။

ကျွန်တော့်ဘဝ၏ပထမဆုံးပြိုကွဲမှုသည်ကျွန်ုပ်၏အလုပ်ခွင်သို့ရောက်ရှိလာပြီးကျွန်တော်အခက်တွေ့ခဲ့ရသည်။ ပေါင်းစည်းမှုလွယ်ကူပေမယ့်သူဌေးကပဲငါ့ရှေ့မှာလက်ခံချင်ကြဘူး။ သူကကျွန်တော့်အလုပ်ကိုအမြဲတမ်းခက်ခဲအောင်လုပ်ပြီးလုပ်ဖော်ကိုင်ဖက်တွေကိုညစ်ညမ်းစေချင်တယ်။ ကျွန်တော့်ဘဝမှာအခက်အခဲတွေနည်းနည်းပဲရှိတယ်လို့ဒီအရာတစ်ခုလုံးယုံကြည်ခဲ့တယ်။ ကျွန်တော့်ဇနီးကဒီအချိန်ကတည်းကကျွန်တော့်ကိုကူညီဖို့ကြိုးစားနေတာ၊ ဒါပေမယ့်ကျွန်တော်အိပ်လို့မရဘူး၊ စားလို့လည်းမရဘူး။ ငါကျောက်ချရပ်နားခဲ့သည်။ အဖြေတစ်ခုရှိတယ်လို့ခံစားရတယ်၊ ဒါကြောင့်ငါအကောင်းဆုံးလို့ထင်တဲ့အတိုင်းလုပ်ခဲ့တယ်။ ငါဘာလုပ်ရမှန်းစဉ်းစားဖူးပေမယ့်အကောင်းဆုံးသောအဖြေကိုအမြဲထုတ်ခဲ့တယ်။


ငါသည်ငါ့အလုပ်နှင့်ငါ့လုပ်ဖော်ကိုင်ဖက်များကိုချစ်၏။ ငါအိပ်မက်အကောင်အထည်ပေါ်လာပြီးငါ့ဖေဖေကငါ့ကိုပြန်ဂုဏ်ယူတယ်။